Meggyes-mascarponés csokitorta és a csodás pillecukor bevonó
Igazából hívhatnám "a-kevesebb-egy-kicsit-több-lett-volna-tortának), de ez nem annyira a beltartalomra, inkább a külcsínyre vonatkozik.
Ezúton üzenem Joóné Enikőnek, hogy irtóra csókoltatom.
Ugyanis a neten bogarászva az ő pillecukor bevonója tűnt a legegyszerűbbnek. Legalább két éve gyúrok rá, hogy kipróbáljam, hátha kicsit elégedettebb leszek a tortáim kinézetével.
És ez működik!!! Olyannyira, hogy kissé elkapott a hév, sikerült némileg túldíszíteni. És még így is igen erősen uralkodtam magamon, hogy az összes, gyermekded örömmel legyártott kis izét rá ne pakoljam a kísérleti darabra.
Mellesleg oltári szerencsém van, mert egy szülinapi tortát csúnyán eltolni nem valami felemelő élmény.
Így viszont boldogon gyurmáztam, a nagy bevonólap felemelésénél kicsit fáztam, hogy elszakad, de nagyon simán ment az is.
Ritkán örülök ennyire, ha valami sikerül.
Ez ugyanis az én szombaton lett 13 évesem szülinapjára készült és nagyon akartam, hogy szép legyen.
És akkor a pillecukor bevonó:
14 dkg (Penny-s, direkte emiatt mentem) fehér pillecukor
28 dkg finom porcukor
kb. 2 dkg vaj az edény kikenéséhez, tenyérvajazáshoz
A cukrot egy vajjal alaposan kikent üvegedénybe szórtam és kb. két perc alatt a mikróban megolvasztottam.
Közben egy szilikon főzőkanállal 2-3-szor megkevertem.
Amikor teljesen elolvadt, a porcukor kétharmadát beleszórtam, alaposan belekavartam. A maradék porcukrot szilikonlapra kupacoltam, ráborítottam a masszát és vajazott kézzel összegyúrtam. Nagyon hamar összeáll, nekem a kezem sem égette meg, de azért nem árt figyelni.
Az eredeti recept itt még ír 1 dkg vajat bele, de én azt elfelejtettem, nem is hiányzott.
Kicsit hűlt-szilárdult és akkor nálam itt jött a fülig érő vigyor, hogy mennyire jól kezelhető dolog lett, na meg a rózsatekergetés.
Ennyi nekem elég volt egy 23 cm-s torta bevonására és a díszítésre.
Amúgy a torta tésztája egy régebbi születésnapi tortáé, ami nagyon bevált, könnyű és finom tészta. Annyi a különbség, hogy kakaópor és csoki helyett 6 dkg őrölt mandula került bele.
A töltelék meggyes-mascarponés csokikrém :
15 dkg 60 %-os csoki (nem bevonó!)
25 dkg mascarpone
4 dl tejszín
~8 dkg porcukor
25 dkg magozott meggy(befőtt)
2 tasak habfix
Csokit víz fölött felolvasztottam, belekevertem a mascarponéba,cukrot is beletettem, hűtőben fél órát hűlt.
Akkor a tejszínt a habfixálóval felvertem, a csokis masszához kevertem a meggyet, majd a habot, apránként, óvatosan.
Ezzel kentem meg az időközben elkészült, háromfelé vágott tortalapot.
Aztán becsomagoltam a pillecukorba, és másnap felköszöntöttük vele az illetékest.
Ha huszonhatszor ennyit kellett volna vacakolni vele, akkor is túl lennék fizetve az álmélkodós örömével.
(A rózsatekergetést különösen nehezen tudtam abbahagyni. És Sarjnak nem volt kifogása még a masni ellen sem...)
Aztán meg ha valaki tud egy jó kis napcsalogató indián (vagy bármilyen) szertartást, feltétlenül tudassa velem mihamarabb.
Egyébként félő, hogy valakihez oda kell költöznünk, miután 12 vérszomjas kamasz letarolta a házunkat.
Eddig 29 komment érkezett
(
)
-
1. Mirelle
2009. 10. 20. 13:00Cserke!
Ez mesés. :)
-
2. egycsipet
2009. 10. 20. 13:26Szép lett, gratulálok! Belülről pedig biztosan finom is... :)
-
3. édesem
2009. 10. 20. 13:28neked aztán van kézügyességed!
-
4. Indigó
2009. 10. 20. 13:44Gyönyörű szép lett a tortád. Megpróbálkozom vele én is, anyukám jövő héten lesz 54 éves, remélem jól sikerült meglepetés lesz a torta:).
Az lenne a kérdésem, hogy milyen porcukrot használtál? Vagy átszitálva az akármilyen bolti zacskós porcukrot is lehet használni? -
5. Ízbolygó
2009. 10. 20. 13:47Azta Cserke! Ezt elfogadtam volna én is!!! Isten éltesse a Kamaszodat!:-)
-
6. Kriszta
2009. 10. 20. 13:48Fúú hallod, nem semmi vagy! Ez nagyon gyönyörűen néz ki! :)
Ezek után aztán végképp ne siránkozz a tortáid kinézete miatt, eddig se hitte el senki... :)
Ezt a trükköt elmentem, feltétlen ki kell majd próbálnom! -
7. Cserke
2009. 10. 20. 13:49Mirelle, Egycsipet, Édesem, aranyosak vagytok, köszi:)
Édesem, Neked külön, mert aki olyan csodaszépeket csinál, mint Te, attól duplán számít:))
Indigó, köszi:) Én nem szoktam porcukrot venni, kávédarálóban őrlöm, most is így volt. De utána teaszűrő finomságú szűrőn átszitáltam. A bolti cukorliszttel biztosan még simább lenne, de így is nagyon finom felületű.
És csak biztatni tudlak, tényleg nagyon könnyű dolgozni vele.Délután még írok egy update-et, mert készült még egy, annak azért vannak tanulságai...
-
8. Kriszta
2009. 10. 20. 13:51Jajj, még annyit akartam kérdezni, hogy nem keményedik meg ez a bevonó?
És persze boldog mindenjót az ünnepeltnek! :)
-
9. Moha
2009. 10. 20. 14:07Ez nagyon szép lett, ismerős a sztori, amikor én is készítettem ilyen bevonót, a pici lányom olyan barokkosan túldíszített tortát igényelt,hogy nem győztem pakolni rá mindenfélét:)
-
10. Éva
2009. 10. 20. 14:09Hinnye, ez aztán a torta!!!
-
11. Marcsi
2009. 10. 20. 14:40Hűűűű ez csudiszép!!!!!
Utólag boldog szülinapot a 13 évesednek!!!! -
12. Maimoni
2009. 10. 20. 15:31Gyönyörű! Kedvet is kaptam egy kis rózsatekergetéshez, úgyis jön a november, három szülinappal 5 naponként, amikor heveny tortamérgezésben szenved a család...
Most aztán tekergetek nekik olyanokat, hogy csak na. -
13. Cserke
2009. 10. 20. 15:46ÍB, köszi, Téged is:))
Kriszta, köszönjük:) Nem keményedik meg nagyon, jól lehet vágni. A sodort résznél kellett kicsit igyekezni, az jobban megkiszáradt, mint a többi, mert nem nagyon ért semmihez.
Moha, nálunk az ünnepelt nem tudta, milyen lesz, én voltam kissé túlbuzgó...
Éva, tényleg az:)
Marcsi, köszönjük szépen!:)
Maimoni, most írt valaki, hogy a youtube-on rengeteg díszítési ötlet van, még szerencse, hogy nem láttam. Még ennél is jobban vérszemet kaptam volna.
Három szülinap?, az már valami, arra tekergethetsz:) -
14. Judith
2009. 10. 20. 15:57Ez gyonyoruuu!!!!
-
15. grenadine
2009. 10. 20. 16:59hűűűűűűűűűűűűűűűű! esküvői tortának is beillik :)
a 13 évesnek boldog szülinapot! -
16. Kata
2009. 10. 20. 19:19Cserke, ez csodaszép, gratulálok neked a tortához, a gyereknek a szülinapjához!
-
17. piszke
2009. 10. 20. 19:24huuu, micsoda visszatérés!!! :))
teljesen művészi... szerintem nem is túl...
-
18. Millie
2009. 10. 20. 20:06Isten éltesse az ünnepeltet! Ezt mindenképpen ki fogom próbálni!!!!!
Istenien néz ki!
Millie -
19. thrini
2009. 10. 20. 21:29Hú de gyönyörű!! Akár egy marcipán torta.
Melyik az a pille cukor? Én még nem láttam a Pennyben, mert nem is kerestem. -
20. Beatbull
2009. 10. 21. 8:55Ó, de gyönyörű ez a torta! Bárcsak 13 lehetnék és én is ilyen tortát kaphatnék ;)
Boldog születésnapot az ünnepeltnek! -
21. chilii
2009. 10. 21. 11:12csudaszép! de tényleg!!! isten éltesse az ünnepeltet, remélem tudja milyen tuti helyre pottyantotta a gólya! :)
-
22. Cserke
2009. 10. 21. 16:54De nagyon helyesek vagytok!:))
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a jókívánságokat az ünnepelt nevében, meg a többi kedveset is!:))
Thrini, marshmallowként is ismerheted, rózsaszín és fehér van egy 28 dekás zacskóban.
Beatbull, nem sokkal vagy több annál:))
Chilii, most eszébe jutott, hogy talán jó helyen van, de néha elfelejti...
-
23. at_menet
2009. 10. 22. 14:48nagyot alkottál Cseri!
ilyen szépséges látvány felett, sok boldogság a fiatalembernek!
és csak nézem, nézem, mikre nem képes az anyai szív, és a tehetséges kéz!
-
24. Cserke
2009. 10. 27. 19:15At_menet, köszönjük, aranyos vagy:)
-
25. Indigo
2009. 11. 04. 9:36Kedves Cserke!
Nagyon jól sikerült a pillecukor fondant, tényleg nagyon jól lehet vele bánni, alig tudtam abbahagyni a díszítést. Még cicát is kellett belőle készítenem :). Nem tudok elég hálás lenni a bíztatásért. Köszönöm.
-
26. Cserke
2009. 11. 05. 12:36Indigó, de jó, örülök:)
Ugye milyen jópofa gyurmázni vele?Kár, hogy képet nem tettél fel, köszi a visszajelzést és nagyon szívesen:)
-
27. Indigó
2009. 11. 06. 12:37Az a helyzet, hogy fotó nem készült róla, mert nagyon hamar nekiestünk a felvágásnak :). A díszeket édesanyám kérésére megmentettük a tortáról, fogpiszkálóra tűzve csücsülnek egy kis pohárban, azt megpróbálom lefotózni és felteszem majd.
-
28. Cserke
2009. 11. 08. 23:59Rendben:)
-
29. T.Bernadette
2009. 12. 03. 21:25Igenis szép lett a tortád. Sokat dob rajta, hogy az egész fehér. Ezek szerint tipli a Penny-be. Régóta foglalkoztat ez a bevonós dolog, de megrettentett a pillecukor 1000 ft-os ára itt-ott.
Egyébként a youtube-on nagyon sok videó van mind a készítés, mind pedig a díszítés, gyurmázás terén.
Mit szólsz hozzá?
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg.
Idáig nem kellett moderálni, jó lenne, ha így is maradna.
Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.




