Torta di Rose e ricotta, vagyis Rózsatorta 2., az édes
Megtaláltam!!!
Hát, erről beszéltem én a másik rózsának titulált cuccnál. Fogalmam sincs, miért pont ezt a változatot sikerült kiválasztani, de heuréka!!!, ilyet ettünk ott is.
Kicsit pongyolán kezeltem a hozzávalókat, zárójelben hozzáteszem az eredetit, hátha valaki pont azt szeretné.
Torta di Rose e ricotta
Igazából lehetne túrós rózsatortának hívni, de az nem tetszik, olyan prózai. Ennek meg szép dallama van, eszembe juttatja azt a kis éttermet, fent a Garda tó fölötti dombon, ahol csak ebédidőben és vacsoraidőben voltak nyitva, és az étterem az ottlakó család házának földszintjén működött. Rögtön első nap kiszúrtam, hogy estefelé megélénkül a forgalom a csendes kis utcában, ahol a szállásunk volt az utolsó ház.
Furcsának találtuk a kiírt nyitvatartást, de biztos voltam benne, hogy ezt a helyet csak a beavatottak ismerhetik, annyira nem esett bele a nyüzsgésbe.És ha valaki feljön ide azért, hogy egyen, itt jó konyhának kell lennie.
Szóval, piszkálta a fantáziánkat a dolog és másnap vacsorára foglaltunk asztalt. Attól a naptól kezdve egész ottlétünk ideje alatt náluk vacsoráztunk.
Volt a háznak egy specialitása, persze egy pasta-féleség. Semmi különös flancos hozzávaló nem volt benne, egy nem túl paradicsomos mártás járt a tetejére.
Én ezt kértem. Hősöm még finnyált is, hogy miért nem eszem valami mást. Ja, és oda volt írva az étlapra, hogy csak bizonyos számú "jelentkező" esetén készítik el, úgyhogy egy darabig lehetett izgulni, mi lesz a vacsorám...
Aztán egyszerre megelevenedett a személyzet, kihoztak a placcra egy kis asztalkát, és megjelent a séf, maga a tulajdonos.
Az egyik pincér asztalra tett egy igazi, nagy karika parmezánt. Aztán odakészítettek egy tányér szószos tésztát, és a séf ráborította a karika sajt tetejére. Lelocsolta grappával, meggyújtotta, majd amikor a láng elaludt, elkezdte két kanállal kevergetni, mindig újabb és újabb adagokat hozzászálazva az olvadt sajtból. Nem sajnálta. Mikor aztán már elégedett volt (volt egy német túrista, az mint a kabóca ugrándozott körülötte és még azt is fotózta, mikor letekerte a grappásüveg tetejét..), akkor a vendég megkapta a grappától-sajttól illatos tésztáját és a séf kezdte előlről.
Közben a tavon villóztak a fények, duruzsoltak a tücskök, az olasz vendégek önfeledt családi életet éltek, én meg belebuktam orral a kajába. Csodás volt.
Istenieket ettünk ott, mindig csak egy párféle étel volt a kézzel írt étlapon, nem is túl bonyolultak, de mindegyiken lehetett érezni, hogy nagyon jó alapanyagokból készítették. Családias volt a hangulat, külföldi rajtunk és a német páron kívül nem volt, igazán olyan hely volt, amit csak szerencsével, vagy bennfentesek segítségével talál az ember.
Onnan lementünk aztán a partra és minden este betértünk (jó későn este) valamelyik cukrászdába és még rágyömöszöltünk egy kis ilyen-olyan sütit a vacsora tetejére.
A rózsatortát talán a második napon fedeztük fel, attól kezdve mindig vettünk egy negyedet. Úgy nagyjából aranyárban volt és nagy betűkkel ki volt írva a cukrászda egyik kirakatára, hogy helyi specialitás.
Később kóstoltunk pékségben olyat, ami egyszemélyes adagként egy kis fóliatepsiben volt megsütve, de meg sem közelítette a cukrászdait.
Most viszont nagyon elégedett vagyok, mert ez igenis megközelíti.
Akkor mostmár tényleg:
Torta di Rose e ricotta
1 egész tojás és 2 sárgája (eredetileg 3 egész)
25 dkg túró (30 dkg ricotta, nekem nem volt kedvem elmenni venni, túró meg volt otthon)
40 dkg fehér tönkölyliszt (vagy bármilyen finom)
2 kanál cukor
2 ek. rózsavíz
1 citrom (lehetőleg kezeletlen) héja
2.5 dkg (egy fél) élesztő
kb. 1 1/2 dl tej
1 kanál vaníliakivonat (ez nincs a receptben)
Amin változtattam:
10 dkg vajat
10 dkg cukrot kikevertem, ez lett a töltelék,
ilyesmit egyáltalán nem ír a recept, viszont ír 5 darab mentalevelet összeaprítva, amire most nem vágytam, meg valami rózsadolgot még, de sajna nem sikerült megfejtenem, mi az a "petali di due grosse rose", de sebaj. Lehet, hogy pont ez a Mamma által emlegetett paszta.
(Odáig alacsonyodtam, hogy elmentem a szomszéd utcába, kosárkába rejtett ollóval, hogy kettő darab nyavalyás rózsát magamévá teszek az utcán levőkből ,aztán ledarálom, paszta helyett, úgy teszem bele.
Szerencsére már elvirágzott.
Ezt sosem gondoltam volna magamról...
Hová jutottam???)
Innen kezdve nekivetettem magam és csináltam, ahogy elgondoltam magamban, hogy jó lesz. S lőn.
A tejet meglangyosítottam, pici cukrot és az élesztőt beleraktam.
Míg ez dolgozott, beletettem a keverőbe a tojásokat, a túrót a cukrot, rózsavizet, vaníliakivonatot és botmixerrel teljesen simára dolgoztam.Az volt a cél, hogy a túró még nyomokban sem látszódjék.
Mikor az élesztő felfutott, a turmixolt masszához öntöttem, beletettem a lisztet és bekapcsoltam a gépet.Kicsit lágyas lett a tészta, úgyhogy kb. 4 dkg liszt még belement, lehet hogy más liszttel nem így működne.
Aztán ment egy órára a kiskorú babzsákfoteljének ölébe, kelni.
Kelés után téglalapot nyújtottam belőle, olyan 3-4 mm vastagot és megkentem a cukros vajjal. Nagyon finom illata volt a tésztának már nyersen is és úgy kellett karvalyosan lesben állnom, mert kelés közben rájártak csipegetni!!
Kenés után feltekertem, majd szakasztott, mint a sósnál nagyjából egyforma darabokra vágtam, alját összecsíptem, hogy a töltelék benne maradjon, vajas-lisztes aljú sütőedénybe tettem és még félórát kelt.
180 fokon negyven perc alatt sült meg.
Csak egészen kicsit tudott hűlni, mindenki lázasan érdeklődött (kutyák is, vigyorogva, mutatva "jókiskutya vagyok, de az éhhalál közvetlen szélinél,adjatok, adjatok!!!"), mikor lehet táplálkozni belőle.
Na jó, én sem bírtam ki, így történt hogy azon melegében nekiugrottunk, bár akkor már este nyolc volt.
A nagyon hedonisták a hét elején készült meggylekvárt is ették mellé, de én nem rontottam el (bár a lekvár is finom), inkább a tészta ízét akartam érezni. Külön nem érezhetőek a hozzávalók, hanem szépen összeolvadnak egymással,harmóniában.Nem a
megszokott állagú a túró miatt és az íze sem egy sima kelttésztáé.
Mmm.Elégedett vagyok.
Nem látok szoros összefüggést a lidérces álmaim és a között a tény között, hogy este jelentősebb mennyiségű, még meleg süteményt vettem magamhoz.
Mi több, határozottan tagadom!!
forrás:Scienzavegetarina.it
Eddig 34 komment érkezett

1. Mamma
2007. 06. 14. 23:16 -
2. zsuzska
2007. 06. 15. 0:17dönörű! és finomnak is néz ki! én se bírtam volna ki:)

3. cserke
2007. 06. 15. 8:26Mamma, annak is pont ilyen volt az íze, szerintem amit én likőrös-alkoholosnak éreztem az a rózsavíz aromája lehetett. Biztos nem ront rajta, ha még valami kis rózsalikőrt loccsit rá az ember, vagy iszik hozzá (a recept vége is ajánlgat ilyesmit), de nekem így teljes volt az íz.

Zsuzska, megnyugodtam. Nem is vagyok falánk!!!...

4. lorien
2007. 06. 15. 9:16Héééé! Ezt nyilvános helyen elkövetett izgatásnak hívjááák!!! Indulok túróért, a másikfajta projekt jegelve, tegnap úgyis sonkás-sajtos töltelékú kiflikkel látott vendégül Piros. Szerencsére még rózsavizem is van pont egy sütésre való (nem megy valaki Egyiptomba? :) ).

5. chilii
2007. 06. 15. 9:57jajjjjj! legszívesebben azonnal nekilátnék! sajna nem leszünk itthon a hétvégén! örülök, hogy nem csak én szenvedek csigafüggésben :)))

6. cserke
2007. 06. 15. 15:26Lorien, mostmár csak megkérdezem, ki az a Piros? Netán egy másik blogger, de akkor hol a blogja a jó kis receptekkel??

Egyébként meg: hajrá!!:o))

Rózsavízért szívesen kiugrok neked Egyiptomba, hol szponzorálod, egyéb esetben meg a keleti boltokat ajánlanám, pl. a Lehel piacit.

Chilii, csigafüggés abszolutli stimmel, meg a kelttésztás is :))

7. lorien
2007. 06. 15. 17:29Na, szóval, ha eddig nem derült ki, a Piros a szomszédunk és jóbarátunk. Gyakorlatilag szimbiózisban élünk, a hagyományos munkamegosztás szerint én vagyok a főételes, ő pedig a desszertes. Együtt szoktuk hülyére zabálni magunk, sőt a téli diétában is együtt koplaltunk :) Most pedig mint pékinas is tanítványa vagyok. Azt mondta, második osztályba léphetek:)

Bloggolásra nem bírtam rávenni, habár már majdnem társszerző lett, mikor elkezdtem sütni. Ez persze visszavetette.

A grillezős képeken ő formázza a kalácsot. Pirosban :) -
8. Piros
2007. 06. 15. 21:14Piros az én vagyok!!!:-))) De kifli nélkül!

Cserkó, a nagymamám darázsfészke is ilyesmi lehetettm, nagyon jól néz ki! -
9. cserke
2007. 06. 15. 21:45Ó, értem már, valahol lemaradtam a történetekben.Mostmár minden tiszta :)

Jó lehet, hogy ilyen szomszédaitok vannak.

Szegény, visszarettent, hogy lepipálod sütésileg :)) És helyes volt a gyanú, kalácsod-kenyered látva!

Drága Pirosom, biztos voltam benne, hogy nem az én blogcimborám a kifligyártó mester.

Az én blogcimborám ugyanis virágoslelkű kedvestörténetíró mester :))

10. Melange
2007. 06. 16. 0:21Na ez megint valami káprázatos. Titokban egyre jobban csodállak. De pszt...!

11. cserke
2007. 06. 16. 6:53Melange, ez a jó a kelttésztánál.Olyan, mintha tudnál valamit..Közben meg ő tudja :)

12. lorien
2007. 06. 16. 7:35Nem olyan fából faragták, hogy visszarettenjen, csak aszonta, hogy ha már meg tüdom sütni. akkor írjam meg én :)

Na, tegnap megcsináltam a rózsakalácsot. Kisebbproblémák felmerültek azért, a 40 deka lisz az alapesetben kevés (25 deka ricotta használatakor legalábbis). Sajnos kicsit kevés volt a rózsavizem, pont a duplája kellett volna. Nálam a 10 deka vaj töltelék is soknak bizonyult, alig bírtam feltekerni. Persze a legnagyobb baj általános állapotaimban kereshető, mikor vagyok influenzás, ha nem most :( ráadásul kegyetlenül fáj a hátam. No, de a kalács a külalak-béli hiányosságok ellenére is igen finom lett, ez némi gyógyírt jelentett :) -
13. cserke
2007. 06. 17. 22:35Sajnálom, hogy nem lett annyira szép (ronda nem lehetett!), mert ha jól értem, ízre nem volt gond. Recept ekkora mennyiséget ír, talán ottani ricotta más állagú, kevésbé nedves.Látod, nekem is kellett még a dagasztásnál lisztet beletenni.Szerintem kevesebb rózsavízzel sem lehet rossz (küldjek egy üveggel?), a töltelék nekem meg pont elég lett, mert jó nagyra nyújtottam. Hiába,a tészta állagánál hozzávalók milyenségétől sok függ.

Ha beteg vagyok, nekem sem sikerül semmi (l. katasztrófatortát..), de te meg egy hős vagy, hogy ilyen állapotban is nekiugrottál!

Remélem jobban vagy, gyógyulj mihamarabb!! :))

14. lorien
2007. 06. 17. 23:46Huhh, egésy hétvégén robotoltam, persze még mindig beteg vagyok. Fájdalomcsillapítoként fröccsöt és rumot iszom, másképp nem működnék. De a sok teendő lila ködöt ereszt a szemem elé, és pörgök, mint apapgáj a ventillátorban. Majd megírom mik történtek a hétvégén, de nem unatkoztam, az biztos, ma pl. még tiroli (jellegű) rétest is sütöttem, 10-től este 7-ig ebéd kivételével konyha droid voltam:) Na most lassan ráérek betegnek lenni, ami különben a Balaton-átúszás előtt a legrosszabkor jön :(

Szóval a többiek szerint nem is lett ronda a rózsakalács, de a tiéd az etanol (és a pálma) :) az pedig tényleg meseszép lett a kép alapján főleg, az enyém ehhez képest csúf kis kacsa.

A fele rózsavíz ahhoz volt elég, hogy aki ismeri, az érezze benne, többre nem volt ereje.

A nyújtást valóban elnagyoltam, csak a kisebb deszkát szedtem elő, na ez hiba volt. De így tanulok:)

Köszi a felajánlást, de most mem élek vele, úgyis mennem kell arrafelé nemsoká, és mást is vennem kell:)

15. cserke
2007. 06. 18. 6:43Te szegény, betegen is konyháztál??Ilyenkor árnyékban, függőágyban, párás, pohárral a kézben kell hevergetni.

Én is úgy szoktam. Ahogy te... :))

Várjuk a jó kis recepteket!

Betegen meg ne úszkáljál te ottan, hé!! Még bajod lesz.

Rétesen én is elgondolkodtam, de annyira meleg volt, hogy elhessintettem gyorsan a gondolatot.

Maximalista vagy, azt már látom, hát ha a többiek szerint szép volt kalácsod, ne elégedtelenkedj! Nemtom elképzelni, mi lehetett nem szép rajta.

Egyébként stresszes időszak után is nyehős vagyok, de mostmár tessen gyógyulni!

16. lorien
2007. 06. 18. 13:05Muszáj volt csinálni, ez most így jött ki. De legalább elfoglaltam magam, és nem a sebeimet nyalogattam :) Munkatherápia rulez

A Balaton-átúszás még bő egy hónap, de ez most pont rosszkor jön. Persze ha minden klappol átúszom, csak nem biztos, hogy a terveimnek megfelően tudok szerepelni, jó lenne az első ezerbe bekerülni.

A csúnyaság oka összefügött azzal, hogy sok volt a töltelék, és így nem tudtam kellően szorosra feltekerni, aztán meg a közepe, mint kis kémény kiemelkedett. Meg persze nem lett kellő számú csigavonal sem. -
17. cserke
2007. 06. 18. 16:38Igen, ha elfoglalom magam, nekem is jót tesz.

Hát, én mindig csodáltam, aki át tudja úszni, függetlenül attól, hogy hanyadik.Maga a teljesítmény már nagy szám.

Nézzed meg enyém, kicsit túlsült a teteje, és a közepe meg nem emelkedett ki (mint egy kémény), pedig én pont domborúra akartam vón.

Maximalista vagy, mondom én... :)))

18. lorien
2007. 06. 19. 12:17Kördés érkezett :)

lorien.blog.hu/2007/06/19/kordes_megehetem_mar_blog_csalad_baratok">lorien.blog.hu/2007/06/19/kordes_megehetem_mar_blog_csalad_baratok -
19. chapter_4
2007. 06. 19. 22:24eszméletlen ügyes vagy :D végignéztem a blogod...és azt hiszem el fogok ide járni hozzád és pár dolgot majd ki is próbálok mert szeretek főzni...tervben van nálam is egy receptes blog...de még nem jutottam el odáig :D

itt egy kis ízelítő az én konyhámból :D

chapter4.b13.hu/index.phpchapter4.b13.hu/index.php?f=7&s=2&blogid=1077&bm=50513

üdv csepi -
20. Melange
2007. 06. 20. 1:25Nahát, három napos nettelenség után jövök, hogy mi szépek teremtek Cserke konyháján, aztán semmi? Csak nem... zsíros kenyeret eszik a család három napja?

21. anyuha
2007. 06. 20. 10:09Csináltam rózsavizet, de nem lett finom, tiszta keserű volt. (Az illata nagyon jó.) A szomszédomnak ezer rózsabokra van, sajnos nem főzésre van optimalizálva, nem pirosak.

22. lorien
2007. 06. 20. 10:32Melange, lehet, hogy már száraz kenyéren és vízen vannak egy ideje:) ebben a melegben mondjuk tényleg erős motiváció kell a főzéshez

esetleg szabadság?

MZ/X, jelentkezz :) -
23. melange
2007. 06. 20. 11:36nos, én pl valóban szabadságon vagyok, de csak egy meggylevesre futotta. Most hűl...

Cserke, a Haller piacon úgy hirdetnek, hogy "búcsúzik a ropogós cseresznye". Lehet, hogy ott kellett volna megkérdezni, hova lettél... -
24. cserke
2007. 06. 20. 13:43Szia, Csepi, köszönöm szépen és gyere csak, gyere, örülök neki :))

Azonkívül bíztatlak a blogolásra, amiket én nálad láttam..., az a parfé, hmmmm!!!Biztos tudnánk tanulni tőled!

Melange, készül a post a hétvégi indiai kajákról, de csapkodnak a hullámok a fejem felett, kitört a szünet, most is csak addig van időm, míg a martalócok pecabotot szerelnek...Ez a hetem ilyen szaladós lesz.

Meggyleves itten is előfordult. Az újpestin nem hirdetik a cseresznyét sehogy, ellenben pofátlanul 400 ft-ot kérnek érte, amit az ilyen elvakultak ki is pöngőznek...Nagyon hamar vége a szezonnak, nem bírtam annyit enni, hogy elégnek érezzem.

Anyuha, én ilyennek neki sem állnék..Csak piros jó főzni??Nem vagyok az a kifejezett rózsavíz-szakértő, ellenben a boltban egyetlen határozott mozdulattal emelem le -ami a kezem ügyébe kerül éppen.

A tiédet akkor lehet illatosításra használni, az sem kutya :))

Lorien, ezek nem olyan szárazkenyér típusú népek. Most buktunk fel a héjábansült krumpligörgetegek, csibemellbatyuk, salátahegyek, öntetdombok, fagyihalmok mögül...

Azonkívül piacon voltam, gyereket-kutyát úsztattam, s még számos izét csináltam, ami ugyanilyen fontos. És ma még van egy jó kis évzáró.

Éljen a szabad élet...

Úgyhogy köszönöm a kedves érdeklődést, vagyok, bár kicsit elcsigázottan. De igyekszem felmutatni valamit, hogy nemá' héjába jöjjetek :))

25. cserke
2007. 06. 20. 13:45Hoppá!

Lorien, köszi, hogy gondoltál rám kérdésileg, lehet, hogy kicsit késve, de megválaszolom!!

26. lorien
2007. 06. 20. 18:10Örömmel hallom, hogy nem éheztek, azt'n majd mi is szeretnénk látni belőle minél többet :) Látom pörögsz rendesen, kell is az, legálabb a gyerekeknek legyen élvezet a szünidő. :) Hajrá!

27. cserke
2007. 06. 20. 18:57A fejem nem lelem, nem hogy a gépet...

Ja, legalább nekik legyen jó, igaz, tegnap azt hittem, elpatkolok, de sebaj ..

Jövő héten majd kiheverem :)) -
28. Melange
2007. 06. 20. 19:17Na csak ne olyan heveskén!

Biztos volt már, de nem találtam: hány éves a kispasi? -
29. lorien
2007. 06. 20. 22:31Bizony, tessék csak óvatosan duhajkodni, főleg a patkó környékén!

30. chriesi
2007. 07. 08. 15:11jaj ezt mindenképpen ki kell probalnom :D

nagyon finomnak tunik és milyen szép is -
31. Cserke
2007. 07. 08. 15:55Csak bátran, nagyon finom és tutira hanyattesnek tőle a népek, olyan mutatós :D

32. chriesi
2007. 07. 08. 16:24az biztos :D

33. registry cleaner reviews
2010. 08. 05. 15:14One again, your article is very nice

34. registry cleaner reviews
2010. 08. 06. 4:42Great journey and experience!
Mit szólsz hozzá?
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg.
Idáig nem kellett moderálni, jó lenne, ha így is maradna.
Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Nagyon klasszul néz ki, pont olyan, mint a többi profi képen! Az ízét is el tudom képzelni!

Én is hasonlót csinálok majd, amíg nem lopkodok elég rózsát!!

Nem akartál volna valami alkoholt belelöttyinteni?